Tutorialok-Menü:

Ugrálás a pályák között (Level jump)


Ez a lehetõség akkor jön jól, ha egy pálya túl nagy és miután két részre osztottad (bár lehet több is) a két rész között oda vissza játhatsz. (Mint a TR4ben is láthattad az "Alexandria" és a "Coastal Ruins" pályák között)

Ezt el lehet érni két félre módon:

1. Finish Trigger segítségével, ez esetben egy töltõképernyõ kíséretében kerülünk át a másik pályára.
2. Flipeffect Trigger segítségével, ezúttal azonban Lara hirtelen áthuppanik a másik helyre töltõképernyõ nélkül.

Ugrálhatsz pályák között, illetve pályán belüll is. Ez utóbbi használható egyfajta Teleport ként. :)
(Ez utóbbit késõbb)

Amire szükséged van:

- Kettõ illetve több pálya (melyek között ugrálhatsz), melyek közül mindegyiknek van be és kijutási pontja
- Lara elhelyezve a pályán, ami annyit tesz, hogy a pálya alap esetben is játszható lenne
- LARA_START_POS object a WAD fájlodban (késõbbiekben csak LSP néven fog szerepelni a leírásban)

A képek angolul vannak, de mindig odaírom, majd, hogy mi micsoda a képen =)

Példa1:

Egy 3 pályából álló "rendszert" fogunk itt építeni. A második pálya (L2) lesz a kiindulási pálya, az elsõ (L1) és a harmadik (L3) lesznek
a kiegészítések, ahova ugorni lehet (és persze vissza)

Az L1és az L2 közötti ugrási pont az L1 pálya végén és az L2 elején lesz, az L2 és az L3 közötti ugrási pont az L2 végén és az L3 elején lesz.
Elsõre bonyolult, pedig hidd el nemaz :)

A következõ beállításokat hozd létre a pályákon:

- Elsõ Pálya (L1)

Trigger (0:0) a Finish 2-nek; egy LSP az L1 pálya végén (OCB mezõbe 1-et írj)

[Megjegyzés: A "Timer" mezõbe most semmmit nem kell írnod, mert itt ez az egyetlen hely ahonnan a második pályára (L2) szeretnél ugrani, az LSP-nek 1-es OCB-je van, így Lara ezen a ponton fog kezdeni, ha visszatér a második pályáról (L2)]

- Második pálya (L2)

~ Indulás (Start)

Trigger (1:0) a Finish 1-nek, és Lara object valahol a pályán.

[Megjegyzés: Timer=1, mert az elsõ pályán (L1) elhelyezett LSPhez (OCB=1) szeretnél ugrani.]

~ Befejezés (Finish)

Trigger (0:0) a Finish 3-nak, az LSP a második pálya végén (L2), melynél az OCB=1.

[Megjegyzés: A "Timer" mezõ üresen maradhat, mert innen csak a harmadik pályára (L3) szeretnél ugrani. Az LSP-nek 1es OCB-je van, így Lara innen fog indulni ha visszatér a harmadik pályáról.

- A harmadik pálya (L3)

Trigger (1:0) a Finish 2-nek; LSP nem szükséges

[Megjegyzés: A "Timer" mezõbe 1-est kell írni, mert az második pályán (L2) lévõ LSP-hez szeretnél ugrani, melynek OCB-je 1. Ide nem Kell LSP, mert oda fog érkezni ahol a Lara Object van.]

Ezt a képed használd viszonyítási pontnak :)


Példa2:

Jelen esetben 5 pályánk van, melybõl az elsõ (L1) a központi, melyrõl mehetünk a többire (L2, L3, L4, L5)

A beállítások a következõk. (a fentieket alapul véve meg tudod csinálni, itt csak a Triggereket és az OCB-ket írom le )

Elsõ pálya (L1)
- (A második pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 2-nek; LSP (OCB1)
- (A harmadik pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 3-nek; LSP (OCB2)
- (A negyedik pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 4-nek; LSP (OCB3)
- (Az ötödik pálya irányába) Trigger (0:0) a Finish 5-nek; LSP (OCB4)

Második pálya (L2)
- (Az elsõ pálya irányába) Trigger (1:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

Harmadik pálya (L3)
- (Az elsõ pálya irányába) Trigger (2:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

Negyedik pálya (L4)
- (Az elsõ pálya irányába) Trigger (3:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

Ötödik pálya (L5)
- (Az elsõ pálya irányába) Trigger (4:0) a Finish 1-nek; LSP nem kell

Ezt a képed használd viszonyítási pontnak :)

Ezekbõl kiindulva bonyolultabb pálya ugrásokat is létre tudsz hozni :)

Pályán belüli ugrás:

Na itt jön képbe a Teleport ötlete. A pályán belüli ugrás annyit tesz, hogy a 1 pályán belül az egyik szobából a másikba ugrasz át =)

Mint azt említettem, lehetséges Finish Trigger illetve Flipeffect Trigger használatával.

Finish Trigger módszer:

Helyezd el Larát a pályán (enélkül ugye elsem indulna a pálya)
Egy Trigger (1:0) a Finish 1-nek AHONNAN Larát teleportálni szeretnéd; egy LSP (OCB 2) arra a helyre ahova szeretnéd, hogy Lara érkezzen.

Egy LSP (OCB 1) AHOVA szeretnéd, hogy Lara érkezzen; egy Trigger (2:0) a Finish 1-nek amely visszavisz a kiindulási pontra.

Flippeffect Trigger módszer

Ehhez TRNG-re lesz szükséged

A következõ parancsokat add ki

Indulási pont

Érkezési pont

A „Timer (Parameter <&>)” mezõben azokat a szobákat kell kiválasztani amelyben a használni kívánt LSP-k vannak, ugyanis több teleport is használható ugyan azon a pályán :)

FONTOS:

- A teleporton fáklyát SOHA ne vigyél át. Mûködik, ám sokszor fordulnak elõ vele hibák. (elalszik, eltûnik, stb.)
- Egyszer használatos Finish Triggert ugrási pontnál.

- SOHA ne használj a pálya befejezésére:
~ Finish Triggert bekapcsolt "One Shot" gombbal
~ Golyó (Rollingbal) aktiválta triggerrel
~ Flyby kamerát
~ Lara animációt speciális paranccsal
~ akármilyen kart, kapcsolót melynél a "One Shot" ba van kapcsolva

Ezek nem aktiválódnak újra így az ugrás visszafelé nem lesz lehetséges

By wdavid