Tutorialok-Menü:

Világítások:

A világítás az egyik legfontosabb eleme a szerkesztett pályáknak, ugyanis azok adják meg a játék alaphangulatát.

1. Elõször a szoba alapfényével kezdjünk
Nyomjuk be a „Lighting” gombot, majd a bal oldalon található három RGB színnel (piros, zöld, kék) játszadozzunk. Alapból mindhárom érték 128. (Személy szerint én sose használok 128-nál nagyobb értékeket, mert túlságosan világosnak számít.)
Állítsunk be aszerint, amilyen színt a szobának szeretnénk. Pl. ha kicsit pirosabbat, akkor 75,64,64 és így tovább.

2. A „light bulb” –ok elhelyezése, beállítása
Második lépésnek a „light” lenyomásával szoktam betenni a szobába a fényeket. (Megjelenik egy izzó, arra kell ráklikkelni, míg piros színû nem lesz.)
Ilyenkor fontos, hogy ne legyen erõs, mert belerondíthat a környezetbe.
Miután beraktuk, az „Int” szöveg melletti rublikában látjuk a 0.50-et. A 0.50-et vigyük lejjebb, olyan 0.25-re. Ezután az alatta lévõ „Out” rublikában is állítsunk be kisebb értéket.
Ezek után állítsuk be az égõ színét. Ezt a jobb oldali RGB panelen tehetjük meg. (Az én szobámban most kék színû lesz ez a fény, szóval valahogy így néz ki a panelem: 75,175,255.
(Ha akarjuk, „copy”-zatjuk az égõt és berakhatjuk a „paste”-val még több helyre is.)

3. A „shadow bulb”-ok berakása, beállítása
A „Shadow” gombra kattintva megjelenik egy szürke izzó, rakjuk be a szobába. Látjuk, hogy túl „erõs” a sötétsége, ezért valahogy javítanunk kell, hogy ne legyen ennyire sötét.
Az „Int” szöveg melletti panelben a <> gombokkal célszerû állítani. Nálam a -0,19-es beállítás most jól mûködik, nem olyan sötét a szoba.
Az „In” és „Out” szövegek melletti rublikákkal is játszhatunk, a kellõ hatás érdekében.

4. Az effektek használata
Kattintsunk most a világítás panelen az „effect” gombra, majd látunk egy keresztbe húzott izzót, helyezzük el a szobában. Látjuk, hogy semmi hatása nincs, mintha ott se lenne. Na tegyünk ellene.
Az „Int” melletti mezõben állítsunk be egy nagyobb számot, pl. 0.63. Ezután színezhetünk a jobb oldali RGB panel segítségével.
Vagy: tudunk kreálni sötétséget is vele (hasznos pl. a terem sarkaiban elhelyezni). Ilyenkor következõ a teendõnk:
Rakjuk be az „effectet”, majd az „Int” melletti mezõben mínusz elõjellel módosítsuk a számot. Pl. -56, stb.


Pár tipp:
• Mikor olyan pályát építünk, ahol sok a növényzet, akkor a falon lévõ növényekhez célszerû egy zöldes esetleg kékes effektet beszúrni, így sokkal szebb hatást adnak.
• Víz felé érdemes beszúrni kék izzót/izzókat, persze csak halványan.
• Ha Flame_Effect2-t használsz, akkor jó ötlet, ha egy narancssárga izzót is mellé teszel (de nem erõset)!

És a szoba, amit a leírás közben kreáltam:

By Roli