.....................................................................

BtB 2006 - Level 16- Forest Palaces

Készítő: Mike McCracken (Chronicles5)

Letölthető (Download): Innen (Here)

Csomagold ki a btb06_16_forest_palaces_tr4.zip-et. Másold a data könyvtárból a data a többi fájlt pedig a TRLE főkönyvtárába, és,indulhat is a kaland.

Story:

Lara egy erdőben egy palota-komplexumra lel, amit átkutat, hogy megtalálja a különös kincseit.(Fordította: Wyc)

Review:

Csodaszép ez a pálya. Gyönyörűen berendezett épületekben, kertekben kalandozunk Larával, keresve a Yint és a Yangot, amelyekkel végül elhagyhatjuk a pályát. Jól nézzük körül egy-egy helyszínen, mert mindegyiket többször is fel kell keresnünk, hogy az első látogatáskor még hiányzó tárgyakat a helyükre tegyük, illetve más tárgyakat magunkhoz vegyünk.Ellenségünk néhány verőlegény és két kígyó, de ezek nem sokat alkalmatlankodnak, így nyugodtan bámészkodhatunk. Pár csapda és három időre futás nehezíti a dolgunkat, sőt, a harmadikat kétszer is teljesítenünk kell. Két titkot találunk a pályán, a másodikat csak akkor vehetjük fel, ha az első is megvan. Ami nem tetszett: az első Sacred Gem-mel nem szabad rögtön a legközelebbi foglalathoz szaladnunk, mert ha így teszünk, akkor a harmadikat már nem szerezhetjük meg, és nem tudjuk befejezni a játékot. Ezt a bosszantó elakadást leszámítva jó kaland volt, a gyönyörű környezet miatt mindenképpen érdemes megnézni

Secret 1-2:

Mentések-Savegames:

Leírás:

Induljunk el az emeletről lefelé. Verjük vissza a három botos fickó támadását. Kettő közülük egy-egy Paper Fan-t, a harmadik pedig lőszert hagy ránk. Lent, a terem közepén vegyük fel a kis medit, és az egyik sarokban keressük meg a shotgunt. Menjünk a kétlegyezős állványhoz, és helyezzük el a Paper Fan-okat. Kinyílik közöttük az ajtó, de crowbar híján még nem tudjuk kiszedni a falból a csillagot, úgyhogy ide még visszajövünk később. Fussunk a terem túloldalára, vegyük fel az egyik sarokból a lasersight-ot, a flare-t és a másikból a medit. A lejtőn induljunk vissza az emeletre, majd ugorjunk fel a tetőre az ablakkal szemben. Itt találjuk a harmadik Paper Fan-t. Ezt a terem közepébe vezető folyosón helyezzük el az állványon, majd menjünk be a mögöttünk lévő ajtón.

A szemközti rács közeledtünkre feltárul, majd mögöttünk bezáródik. Ugyanígy menjünk át a következő kettő alatt, majd a negyedik előtt forduljunk vissza, és újra kinyílik a harmadik rács. Egy folyosó termett mögötte, menjünk be rajta.

Egy kis kertbe érkezünk. Lőjük le a kígyót, majd keressük meg a kart a kapu mellett. Sprintelve fussunk át a karókon, jöttünkre működésbe lépnek a kardok és két pengés labda. Húzzuk meg a kart, majd gyorsan ereszkedjünk négykézlábra, és kússzunk át a csapdák között, alatt, de siessünk, mert hamar bezáródik a túloldali kapu.

A vízeséses kertbe jutunk. Lőjük le a verőlegény. A falon lévő kart kétszer húzzuk meg, így biztosítjuk a visszautat. Menjünk oda, ahonnan támadónk jött, az ajtó feltárul előttünk. Felvehetünk egy újabb lasersight-ot is. A kötelek segítségével lendüljünk át a szakadék felett.

Nézzük körül. Jobbra van egy ajtó, foglalattal, és ezzel szemben is egy másik ajtó. Minket most ez érdekel. A folyosó végén kép időkapcsoló kart találunk. Húzzuk meg először a bal oldalit, majd gyorsan a másikat, és fussunk vissza az említett ajtóhoz, persze ügyelve a pengés labdákra. Ha beértünk, rögtön forduljunk jobbra, és gyorsan be az ajtón. Vegyük el az állványról a Sacred Gem-t. Menjünk ki a folyosóra, annak is a végébe. Egy földön fekvő és egy fali kart látunk. Használjuk mindkettőt, az egyik a kijáratot nyitja, a másik pedig az első titkos helyhez vezet, amit a Sacred Gem állványa mögött találunk.

Menjük az ablakhoz, de ne rohanjunk ész nélkül a korábban látott foglalathoz, mert ez a Sacred Gem nem ide való. Ha itt használjuk, akkor nem tudjuk folytatni a játékot.

Menjünk tehát vissza a vízesésekhez. Másszunk le a létrán, majd ugorjunk a medencébe, és a vízzel sodródjunk le egészen. Mindenekelőtt nézzünk szét a fejünk felett, és lőjük le a gömböt (ez a második titkos helyhez vezető utat nyitja, de majd csak később tudjuk felkeresni). Tologassuk a szobrokat a helyükre. A kinyílt ajtó mögött találjuk a Stone of the Shrine-t, de persze kerüljük el a kardokat.

Másszunk vissza a létrákon. A Stone of the Shrine-t vigyük abba a kis kertbe, ahol a kígyóval találkoztunk. Itt tegyük a helyére, és vissza tudunk mászni a palotába. Rögtön balra feltárult egy kis folyosó, ahol a körpengék mögött találunk egy újabb Sacred Gem-t.

Vissza a vízesésekhez, és a kapunál használjuk a két követ. Ugorjunk át, ragadjuk meg a létrát, és ereszkedjünk le. Itt van az a kapu, amit a gömb szétlövésével nyitottunk korábban. Lőjük le a kígyót, és szedegessük össze a tárgyakat a második titkos helyen.

A létrával szemben, egy állványon találjuk a crowbar-t. A falon egy kapcsoló, ami felnyit két platformot a létra tetején, ezeken vissza tudunk jutni a vízesésekhez, de időre megy, úgyhogy siessünk.

Menjünk a palotába, és vegyük ki a falból a Western Star-t. Kijövet vigyázzunk a közben feléledt tűzfújókkal. Vissza a vízesésekhez, és másszunk le. A második létrán, amin korábban feljöttünk, félúton ugorjunk hátra a platformra. Ugorjunk át szembe, és feszegessük ki az Eastern Star-t is. Lent felbukkan egy verőlegény, őt intézzük el, és vegyük el tőle a harmadik Sacred Gem-t.

Ezzel fussunk vissza a köteles szakadékhoz, át a túloldalra. Ezt a Sacred Gem-t most már a foglalatába tehetjük, és miénk a Yang.

A csillagokat vigyük le arra a kis teraszra, ahol a crowbar-t találtuk. Helyezzük el őket a kapu mellett, és a Yin-t is magunkhoz vehetjük. Az időre futást (mászást) megint végig kell csinálnunk, majd menjünk vissza a palotába, és az emeleten keressük meg az összeillesztett Yin és Yang helyét. Fussunk be a kapun, és ezzel véget is ér a pálya.

Judit


Az oldalon közölt képek, a szöveges tartalom, illetve minden sajátkészítésû anyag, a © TR Editor.hu tulajdonát képezi. Azokat semmilyen formában nem lehet reprodukálni, másolni, terjeszteni, csak a szerkesztõség engedélyével.